intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Édes karantén – Zsófi és Zétény

Édes karantén – Zsófi és Zétény

Egy fiatal pár életében nagy mérföldkő az összeköltözés. Nem is szokták nagyon elkapkodni. Zsófi és Zétény sem azt tervezte, hogy fél év együttjárás után egy fedél alatt folytatják majd életüket, de a sors másképp akarta.

A boldog fiatalok még a szerelem rózsaszín felhőjében úsznak, minden csodálatos kettejük közt. A járvány kitörése azonban válaszút elé állította őket és a szüleiket is. Mivel mindketten otthon laktak még, természetesnek vették, hogy kikérik a szüleik véleményét is arról, hogy mit gondolnak kettejük összeköltözéséről. A szülők nem lepődtek meg, pontosan jól látták, mennyire imádja egymást a két fiatal. Zsófi nagymamájának lakásába költözhettek, ami már egy ideje üresen állt.

A világban történő események ellenére, Zsófi és Zétény olyan boldogok voltak, mint még soha. A szerelmük kiteljesedését várták, és egy pillanatig sem bánták ezt az édes karantént. Az összeköltözésnek voltak persze árnyoldalai is: a fiatalok nehezen szokták meg, hogy magukról kell gondoskodniuk. Most előre kell gondolkodniuk mindenről. A bevásárlás elintézésétől kezdve a tanulmányaikon át mindenről.

A kisebb döccenők csak még jobban összehozták őket. Rengeteg időt tudnak együtt tölteni még annak ellenére is, hogy mindketten online tanulnak, és ez azért jelent bizonyos mennyiségű elfoglaltságot. Kiderült, hogy Zsófinak csodás érzéke van a konyhaművészethez, Zétény pedig elkezdte gyakorolni a kenyérsütést, így a konyhában töltött idő is kész nyereség számukra. Nem beszélve azokról az estékről, amelyeket átbeszélgetnek, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz – ha ez lehetséges egyáltalán. Az intim percek minden nappal sokasodnak, ami nagyon jót tesz a szerelmüknek.

A szexuális életük ezelőtt csak épp kibontakozóban volt. Imádják egymást, a felfedezőút pedig olyan édes! Zétény figyelmes, gyengéd, és Zsófi ezt nagyon szereti benne. Ugyanakkor nagyon körültekintőek is mindketten. A nagy szerelem közepette sem feledkeztek meg soha a védekezésről. Mivel mindketten nagyon fiatalok még, egyetemisták, a tanulmányaikra és a jövőjükre akarnak koncentrálni. Egyelőre nem szeretnének még kisbabát, és ezért Zsófi egy ideje már fogamzásgátló tablettát szed. Még az édesanyja vitte el nőgyógyászhoz, és azóta Zsófi rendeszeresen jár hozzá. Természetes volt, hogy a fogamzásgátlás tekintetében is kíváncsi volt orvosa véleményére.

Most azonban némi szorongással gondolt az elkövetkezendő időre. A tablettája már majdnem elfogyott, azonban a járvány miatt nem jó ötlet most személyesen meglátogatni a nőgyógyászt, csak rendkívüli vagy sürgős esetben. Zsófi emiatt kicsit bizonytalan volt. Az édesanyja tanácsára felhívta a nőgyógyászát, aki elmondta, most már lehetőség van e-recept felírására is, amelyet a patikák már többnyire tudnak kezelni. Szívesen felírta a receptet, amit Zsófi kiválthat majd a gyógyszertárban.

Eddig minden jól alakul a szerelmesek közös életében. A karantén édes bezártság most számukra. Jól veszik az akadályokat és élvezik, hogy sok minőségi időt tölthetnek most együtt. Tervezgetik a közös jövőt, célokat tűznek ki, és szorosan ölelik egymást.


Ligeti Anna


„Egyszerűen nem bírom a gyenge pasikat!”
„Egyszerűen nem bírom a gyenge pasikat!”
Évi 365 nap szex – Az önképed fejlődne, ha minden nap összebújnátok
Évi 365 nap szex – Az önképed fejlődne, ha minden nap összebújnátok
Három kimondatlan igazság a női szexualitásról
Három kimondatlan igazság a női szexualitásról
„Te színleltél már orgazmust?” – A kérdésre 3 nő és 3 férfi válaszolt
„Te színleltél már orgazmust?” – A kérdésre 3 nő és 3 férfi válaszolt
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.