intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Kimaradt a menstruációm – ez állt a háttérben

Kimaradt a menstruációm – ez állt a háttérben

A babavárás csodás dolog, ennek egyik első jele, hogy elmarad a menstruációd. Ezen kívül azonban más dolgok is állhatnak a ciklusod felborulása hátterében. Olvasóink mesélték el történeteiket.

Anita (28) – PCOS, azaz policisztás ovárium szindróma

Először nem a menstruációmmal volt problémám, hanem a bőrömmel. Az addig szép arcbőrömön csúnya aknék, pattanások jelentek meg, és fura helyeken kezdett szőr nőni a testemen. Nagyon megijedtem, mert nem nagyon segített semmilyen csodakence. A hab a tortán az volt, hogy elkezdtem hízni, ami előtte nem volt rám jellemző, hiszen viszonylag egészségesen élek, sportolok. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy kimaradt a menstruációm. Először nem gyanakodtam komoly dologra, mert arra gondoltam, hogy lehet, hogy babát várok. A párommal már egy ideje nem védekeztünk. Ám a terhességi teszt negatív lett. A második menzeszkimaradás után orvoshoz fordultam. A tüneteim a PCO-ra utaltak. Eddig nem sokat tudtam róla, de az orvosom elmondta, hogy sajnos egyre gyakoribb betegségről van szó, változatos tüneteket észlelhetnek a nők. Esetemben nincs peteérés, és rendszertelen a menzeszem. Most kezelés alatt állok, és határozottan javul a helyzet. Remélem javulnak így az esélyeink a gyermekvállalásra is.

Dorottya (30) – új munkahely, sok stressz

Három évig dolgoztam egy munkahelyen, de sajnos a munkaköröm megszűnt, és nem tudtak mást ajánlani. Munkát kellett keresnem. Ez eléggé idegőrlő volt, nehezen találtam meg a megfelelő céget. Több hónapon át tartott a munkahelyért folytatott küzdelmem, és észre sem vettem, hogy alig alszom, alig eszem, más sem jár a fejemben, csak az, hogy hogyan fogom fizetni a számlákat, ha nem találok semmit. A menstruációm kimaradt, és mivel épp szingli voltam, eléggé furcsa lett volna, ha terhes vagyok, ezért azonnal orvoshoz mentem. Olyan sok mindent lehet hallani különféle betegségekről, hogy bepánikoltam. Szerencsére a nőgyógyászom igen tapasztalt orvos, bízom benne. Megnyugtatott, hogy nem lát semmilyen szervi, fizikai problémát, a dolog hátterében lelki okok állhatnak. Elmondta, hogy a sok stressz megviseli a szervezetet, és a hormonok úgy reagálnak, hogy megakadályozzák a peteérést. Egy traumatikus időszak ugyanis nem lenne megfelelő egy baba érkezésére. A szervezetem pedig nem tudja, hogy épp nincs pasim. Azóta lenyugodtak a kedélyek, az új munkahely is sok stresszel jár, de ez építő jellegű. A menstruációm is „visszatért”, így minden rendben.

Hedvig (25) – sok sport

Maximalista vagyok. Mindenről úgy gondolkozom, hogy meg kell csinálnom, meg tudom csinálni. Az egészséges életmód kiskoromtól a részem, ezzel nem is akarok felhagyni soha. Ám a mániákus edzés, amit egy éven át műveltem, sok bajjal járt. Volt, hogy heti hatszor, naponta kétszer mentem edzőterembe, saját súlyos és egyéb edzésekre jártam, teljesen kizsigereltem a szervezetem. Iszonyú fájdalmaim voltak, de úgy voltam vele, le tudom győzni ezt, és így kell csinálni. A mozgás mellett kevés figyelmet fordítottam a tápanyagok megfelelő pótlására, elkezdtem fogyni, és hipp-hopp olyan sovány lettem, amilyen még sohasem. A szüleim kiakadtak, és orvoshoz akartak vinni. Tiltakoztam, nem akartam, hogy kiderüljön, hogy már három hónapja nem menstruálok. Már-már kórosan sovány lettem, mert az étkezésre sem figyeltem, nem is nagyon ettem. A végén anyukám mégis elcipelt a háziorvoshoz, aki megdöbbent a fogyáson, hiszen előtte sem voltam soha duci. Sok kérdést tett fel, persze kiderült az is, hogy a menstruációm nincs rendben. Az orvos elmondta, hogy még időben vagyok, de lehetett volna ebből nagyobb baj is. A tápanyaghiány ugyanis, ami a szervezetemben fellépett, leállított olyan folyamatokat, amelyek felelősek a tüszőrepedésért, így a menstruációért is. Sürgős életmódváltást javasolt az orvosom. Megfogadtam minden tanácsát, most heti kétszer-háromszor járok sportolni, főleg futni. Nagyon jól érzem magam, és örülök, hogy túljutottam ezen a borzalmas időszakon.

 Gyöngyi (32) – pajzsmirigy problémák

Hízni kezdtem, és kimaradt a menzeszem. Egy barátnőm tanácsára elmentem pajzsmirigy-vizsgálatra, ahol kiderült, hogy alulműködésem van. Ez azzal járhat, hogy leáll a peteérés. Nálam is pont ez következett be. Igaz, hogy erről ritkábban hallani, ha pajzsmirigyproblémákról beszélnek, de az orvosom a tünetek összességéből erre következtetett. Elmentem nőgyógyászhoz is, és az endokrinológussal együtt, jó kezelési módszerrel sikerült visszaállítani a ciklusom. Most elkezdődött a fogyás is, aminek nagyon örülök.

Ha kimarad a menstruációd, esetleg hosszabb ideig rendszertelen a ciklusod, feltétlenül fordulj orvoshoz, mert komolyabb probléma is állhat a dolog hátterében.

 

Tarjáni Rita


Csókolózni jó!
Csókolózni jó!
A szex élvezete nem csak a partneren múlik - Szakértőink véleménye a cikkben
A szex élvezete nem csak a partneren múlik - Szakértőink véleménye a cikkben
5 kérdés a szexről, amit megbeszélhetsz a barátnőddel
5 kérdés a szexről, amit megbeszélhetsz a barátnőddel
Mindig csak azt akarjuk hallani: szeretlek! Van, amikor nem szabad elhinni
Mindig csak azt akarjuk hallani: szeretlek! Van, amikor nem szabad elhinni
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.