intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Mi a pasid csillagjegye? Tudd meg, mitől indul be igazán!

Mi a pasid csillagjegye? Tudd meg, mitől indul be igazán!

A csillagjegyéből annyi minden kiderül egy emberről. Igaz? Megtudhatod, hogy milyen belső tulajdonságokkal bír, sokszor még a külső jegyekre is lehet következtetni. Érdekes, még az is kiderül, hogy mitől indulnak be az egyes csillagjegyek szülöttei, sőt az is, hogy milyen intenzitással szeretik a szexet. A te pasid milyen jegyben született?

Kos: március. 21-április 20.

Igazi szexőrült. Nagyon fontos számára a testiség, a kapcsolatai többnyire ezen buknak el. Imádja a változatosságot, no, nem a partnereit cserélgeti gyakran, inkább a szexpózokat próbálgatja előszeretettel. Nem szereti, ha a másik fél könnyen kapható, szeret harcolni azért, akit megkíván, akire vágyik. Imádja a klasszikusan nőies nőket. Plusz pont nála az erős erotikus kisugárzás. Nagyon szereti a spontán meneteket. Szexuálisan leginkább az Ikrek jegyűvel passzol.

Bika: április 21-május 21.

Nem a gyors hódításról híres, az biztos, ugyanakkor nagyon érzéki pasi a Bika. Jó tulajdonsága, hogy bármire képes érted, ha már téged akar. Imád hosszan szeretkezni, mindent belead, az biztos. A partnere öröme nagyon fontos neki. Romantikus férfi, aki egy gyertyafényes vacsora után, rózsaszirmokkal teleszórt ágyban kényeztet, lassan, gyengéden. A Skorpió jegyűekkel igazán jól működik a szex.

Ikrek: május 22-június 21.

Ő a szavak embere. Imád flörtölni, de amikor a tettek mezejére kéne lépni, kissé félénk lesz. Szereti, ha a szexben a nő irányít, ugyanakkor nem szívbajos, kell neki, ami szerinte őt illeti. Vonzzák az izgalmas helyszínek, a spontán szeretkezések. Szereti szép fehérneműből kicsomagolni az ajándékát. A legjobb partner számára a Kos.

Rák: június 22-július 22.

Igazán érzelmes szerető, fontosak számára a lelki dolgok. Nemcsak egy numerát keres a szexben, igazi szerelemre vágyik. Szereti, ha a nő kedves, szeretetteljes, érzelmes. Kedveli, ha a szexuális együttlétek hosszan tartanak, akár egész éjjel képes fennmaradni, vagy egész nap ágyban maradni. A nőies szépséggel le lehet venni a lábáról. A legjobb szexpartner számára a Bak.

Oroszlán: július 23-augusztus 23.

Nem egy gátlásos típus, imád meztelenkedni, de ahhoz, hogy megmutassa magát igazán, időre van szüksége. Ő az a jegy, aki szereti megszerezni a „zsákmányt”, ezért hagyni kell, hogy megszerezhessen. Légy titokzatos, figyelmes, és hagyd, hogy vezessen, irányítson. Imádja a kényeztetést, ezzel biztos nem lőhetsz nála mellé. A szex legjobban a Vízöntővel működik.

Szűz: augusztus 24-szeptember 22.

Igazán érzéki szerető, a szexszel a szerelmét, az érzéseit fejezi ki. Ahhoz, hogy jól érezze magát egy kapcsolatban, türelmesnek kell lenni hozzá. Szeret szexelni, de a kedve hullámzó. Főleg a lényegre koncentrál, nem kedveli a hosszú előjátékot és az aktus utáni részre sem koncentrál annyira. A tökéletes szexpartner számára a Halak.

Mérleg: szeptember 23-október 23. 

Szeretik a nők, mivel a kisugárzása nagyon erős, látszik rajta, hogy tudja, mit akar. Imád flörtölni, de két véglet van nála, vagy nagyon szexéhes, vagy nem is gondol a testiségre. Szereti a kalandot, sokszor tart szeretőt a Mérleg jegyű férfi. Szex közben általában az élvezet érdekli. Jó partner számára a Nyilas.

Skorpió: október 24-november 22.

Nagyon kreatív és érzéki partner, szenvedélyes és kitartó szerető. Azt gondolja, a szex mindenre megoldás és gyógyír, problémák megoldására is alkalmazza. A változatosságot nem akarja kizárni az életéből, ezért olyan partnerre van szüksége, aki ezt biztosítja számára, mert ha nem kapja meg, kikacsint a kapcsolatból. Lételeme az irányítás. Nem bírja a tabukat, ha az övé leszel, egészen, gátlások nélkül akar. A szexben a Bika a legjobb partnere.

Nyilas: november 23-december 21.

Tűz jegy, de ennek ellenére nem annyira szenvedélyes. A szexualitás számára a szerelem velejárója. Az, hogy mennyire lesz érzéki egy-egy szexuális együttlét, az a partnerén múlik. Imádja az előjátékot, ebbe izgalmat visz, várja a hatást. Kreatív az ágyban, nem szereti, ha minden el van rendezve, és azt sem bírja, ha valami rutinszerű. Szívesen vet be szexjátékokat. A tökéletes partner számára a Mérleg.

Bak: december 22-január 20.

Szeret mindent előre eltervezni a szexben, ahogy az életében is. Komolyan veszi a dolgokat, nem igazán spontán. Szüksége van arra, hogy a szex testi oldala mellett a lelki, érzelmi oldal is erős legyen. Így a Bak nem az a kicsapongó típus. Egy hosszabb kapcsolatban tud igazán kibontakozni, így meg tudja mutatni gyengéd oldalát is. A legjobb partnere a Rák.

Vízöntő: január 21-február 19.

Ez a csillagjegy mindenben kísérletező, újító típus. Így van ez a szexualitással is. A szerelemre, a szexre egy kalandként tekint, ez pedig csodás élményeket kínál a partner számára is. A természetesség híve. Nem bírja a játszmákat, az őszinte érzéseket kedveli. Szenvedélyes szerelemre vágyik, amit az Oroszlán képes megadni neki.

Halak: február 20-március 20.

Kétféle szexuális lény lakik benne: egy vad és zabolátlan szexállat és egy romantikus, gyengéd, kényeztető. Mivel hangulatember, a partnertől is függ, hogy épp melyik bújik elő belőle az adott alkalommal. Szereti kényeztetni a szerelmét, ebben nem ismer tréfát. Szereti a titkos, veszélyesen őrült együttléteket. Jó partner neki a Szűz.

 

Komáromi Csenge


A csók és a puszi tudománya
A csók és a puszi tudománya
Szórakoztató és szenvedélyes szex
Szórakoztató és szenvedélyes szex
Szerezd vissza a párod teljes figyelmét!
Szerezd vissza a párod teljes figyelmét!
Szeretőnek lenni nem valódi kapcsolat
Szeretőnek lenni nem valódi kapcsolat
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.