intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Véletlenek nincsenek

Véletlenek nincsenek

„Sokat gondolkodom azon, hogy miként alakult volna a sorsom, ha nem találkozunk. Vajon ugyanúgy lenne két gyerekem, csak mástól? Ugyanúgy éreznék iránta is? Elképzelni sem tudom, milyen lenne egy másik élet, de valahogy a zsigereimből nem vágyom rá.” Zia gondolatait jegyeztem le.

Véletlenek nincsenek

„A nagymamám mondta nekem először, hogy „Fiam, véletlenek nincsenek!”. Egész eddigi életemben folyton belefutottam olyan helyzetekbe, amelyekről csak később derült ki, hogy nem voltak véletlenek. Mindennek megvolt az oka, az eleve elrendelt oka. Azt hiszem, hiába is gondoltam, hogy a Nagyi nem tudja jól, mégis igaza lett.

A férjemmel nagyon régóta együtt vagyunk. Már a találkozásunk is egy hatalmas véletlennek tűnt, hiszen egy rég nem látott, közös barát buliján ismerkedtünk meg. De mivel már tudom, hogy véletlenek nincsenek, teljesen biztos vagyok abban, hogy a találkozásunk sem volt az. Ha ugyanis nem érkezem a buliba kicsivel előbb, tuti, hogy nem akad meg a szeme rajtam, nem vesz majd észre. Nagyon el volt foglalva a zenével, valószínűleg egész idő alatt azt bütykölte volna. De nem így lett, és ez annyira sorsszerű volt, hogy 20 éve miénk a világ.

Gondolkoztam azon, hogy mi van akkor, ha nem tudok elmenni abba a buliba. Akkor is találkoztunk volna valahol? Mondjuk a Liszt Ferenc téren egy kávézóban? Ugyanúgy elkérte volna a számom (mobiltelefon előtti időkről van szó)?  És mi van akkor, ha nincs telefonunk, hogyan talált volna rám? Annyi mindennek kell passzolnia, hogy nem lehet semmi sem véletlen. Ha az a sok dolog nem találkozik, nem passzol, nem jön egymás után, akkor bizony ki tudja, hogy milyen életet élnék most. Lehet, hogy teljesen más ember mellett találtam volna meg a szerelmet. Ezt persze nagyon nehezemre esik elképzelni, és biztos vagyok abban, hogy ha két ember egymásnak van teremtve, akkor találkozni fognak. Lehet, hogy megcsalnám azt a férjemet a mostani, igazi férjemmel. Nem tudom, az nem vallana rám, de a szerelmet nem lehet irányítani, mert boldogtalanság lesz a vége. Hiszek az eleve elrendelésben, és biztosra veszem, hogy találkoztunk volna akkor is, ha nincs az a buli, nincs a többi körítés.

Lehet, hogy csak úgy, a buszon futottunk volna össze.

Azt hiszem, a megcsalások is részben emiatt történnek. Főleg azok, amelyek folytatódnak egy közös életben. Azok az emberek eleve együtt kell, hogy legyenek. Biztos nagyon rossz lehet átélni egy megcsalást, de ha valaki menni akar, el kell engedni, mert ha ott tartjuk, annak is boldogtalanság a vége, és valaki mindig sérül.

Nem véletlen az sem, hogy pont ezt a két gyermeket kaptuk, ők tartoznak hozzánk.

Nagyon érdekes azon merengeni, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy olyan férfi van mellettem, aki hozzám tartozik, a másik felem. Akivel minden szó, minden mondat egyetértés. A vitáink is inkább előrevisznek, eszmecsereként fogjuk fel. Biztosan nagyon más lennék, ha nem az van mellettem, akivel lennem kell. Folyton csak vergődnék, siratnám a sorsom, és mindig bennem lenne az a törekvés, hogy el kell mennem, mert nem teljes az életem. Nagyon sok ember van ilyen kapcsolatban a közvetlen környezetemben is. Abból van kevesebb, amilyen az én életem. A vágy, hogy harmonikus kapcsolatban éljünk, mindenkiben benne van. De az élet annyira rövid, hogy sajnos nem mindenki találja meg ezt a harmóniát. Ha úgy érzed, hogy nem vagy jó helyen, indulj útnak, keresd a helyed, mert véletlenek nincsenek. Mindenkinek van egy eleve elrendelt társa, csak meg kell találnia!”


Lehet felemelő, vagy épp lehangoló – Az első szexuális élmény
Lehet felemelő, vagy épp lehangoló – Az első szexuális élmény
Fontos pozitívumok, amelyek megfűszerezik a szexuális életed
Fontos pozitívumok, amelyek megfűszerezik a szexuális életed
A függőség nem szerelem
A függőség nem szerelem
A nemi úton terjedő betegségekről
A nemi úton terjedő betegségekről
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.